GYIK


GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

 

1. Ha a műanyag ablakot választom a fa ablak helyett, akkor penészedni fog a lakás?
Nem, a penész megjelenése nem az ablak keretanyagán múlik. Ha egy lakás, amiben műanyag ablak van, elkezd penészedni, az akkor is penészedne, ha modern fa ablak lenne beépítve. A penész megjelenéséhez élettani szempontból tartósan 80 % relatív páratartalom, ill. táptalajként megfelelő környezet szükséges. Mivel lakókörnyezetünk nem steril, utóbbi kritérium teljesítettnek tekinthető. Ebből következik, hogy a probléma a lakótér levegőjének magas páratartalmából adódik. Ez annyiban összefügg a modern ablakok alkalmazásával, hogy azok jól tömítenek, így csukott állapotukban nem alakul ki rajtuk légcsere, ami kellően alacsony szinten tudná tartani a páratartalmat. Ez a tömítési képesség azonban nem csak a műanyag- hanem a fa vagy alumínium ablakoknak is fő jellemzője.
Ablakcserét elsősorban épp azért szokás végez(tet)ni, mert a régi, esetleg még tömítések nélkül kialakított régi ablak tömítettlen, s ellenőrizetlenül jár keresztül rajta a levegő, télen hűtve, nyáron fűtve lakásunkat. A megoldás a rendszeres szellőztetés.

 

2. Hogyan kell karbantartani a műanyag ablakot?
A műanyag ablak egyik nagy előnye valóban, hogy élettartama során nem kell ismételten felületkezelésnek (festésnek) alávetni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ablakot nem kell takarítani. A takarítás-tisztítás gyakorisága természetesen függ a környezeti behatások, a koszolódás intenzitásától. Maró hatású (oldószer tartalmú) vagy szemcsés állagú (súrolószerek) tisztítószer alkalmazása TILOS!
A műanyag ablak – ahogy minden egyéb keretanyagból készült társa – is tartalmaz mozgó vasalati elemeket, kivéve, ha fix üvegezésű. Ezek a vasalati elemek működésük során kenést igényelnek, melyet a vasalatgyártó és/vagy ablakgyártó megadása szerint időszakonként (jellemzően évente) és módon kell végrehajtani. Az „olajozás” előtt javasolt a kenési pontokat portalanítani.

 

3. A jó hőszigetelés a kamraszámon múlik?
A (műanyag) keretszerkezet hőszigetelő képességét a hőátbocsátási tényezője fejezi ki: Uf [W/m2K] (f = frame = keret)
A kamraszám növelése csak egy, önállóan nem sokat jelentő eszköz a sok közül, amelyekkel a műanyag profilkeresztmetszet hőszigetelő képességét javítani lehet. Amennyiben profilrendszerek hőszigetelését kívánja összehasonlítani, az U-értékeket kell vizsgálni.

 

4. Eltűnik a gáz a hőszigetelő üvegből?
Üvegipari számítások alapján a gáz telítettsége 25-30 év elteltével csökken kb. 50 %-ra. Ez a hosszú idő miatt nem tekinthető rövid vagy középtávú problémának. A gáz telítettségének csökkenése mindemellett nem jelenti a hőszigetelő üveg hőszigetelő képességének jelentős romlását: Adott üvegfelépítés esetén a jellemzően alkalmazott argontöltés (90 % töltöttséggel) kb. 0,2-0,3 W/m2K-nel javítja az üvegezés Ug-értékét.

 

5. Mire jó az ún. melegperemes üvegezés?
A hőszigetelő üvegezésben az üvegtáblákat a peremük mentén alkalmazott ún. távtartók pozícionálják. Az ablak felületének ez az él a leggyengébb része hőszigetelési szempontból. Ezen javíthatunk, ha nem alumínium távtartóval, hanem ún. meleg peremmel kérjük az üvegezést. Ezáltal javul az ablak hőszigetelő képessége, ebből adódóan csökken az esélye, hogy alacsony külső hőmérséklet esetén az üveg belső felületén, az üveg alsó pereme mentén kezdődően kicsapódjon a pára.

 

6. A jobb hanggátlás eléréséhez a 3-rétegű üvegezés elegendő?
A hanggátlás érdemi javításában az üveg három rétegű alapüvegre cserélése az üvegek hanggátlásában lévő minimális eltérés miatt nem megfelelő eszköz. A hőszigetelő üvegezés hanggátlásának javításában első lépésben az aszimmetrikus rétegfelépítés tud segíteni. Még szigorúbb követelmény esetén szükség lehet ún. hanggátló fóliával laminált üvegréteg vagy akár üvegrétegek használatára, de ilyenkor is meg kell tartani az aszimmetrikus rétegfelépítést.

 

7. A kasírozott ablakról lejön a fólia?
A műanyag ablakok fóliázással vagy más néven kasírozással történő színezése több évtizedes technológia, mely kiállta az idők próbáját. Már Magyarországon is vannak 20-30 éves épületek kasírozott ablakokkal, s a fólia nem vált le a profilról.